Cégadatok ::::.

service description:

Alu és PVC nyílászárók gyártása és szerelése.


Ahogy számos magánvállalat, a Noval doo is végigjárta azt a rögös utat, amely során önálló iparos műhelyből, jól felszerelt termelővé vált.

1996-ban kezdte meg munkáját, mint alumínium bútorokat gyártó iparos műhely. A termelés növekedése, valamint a piaci feltételek lehetővé tették, hogy szervezeti formánkat megváltoztassuk és növeljük, úgy a termelés terén, mint az egyre növekvő igények terén. Így 2004-ben kft-vé alakulunk át.

Ma a Noval Kft tizenkét munkást foglalkoztat beleértve a többi szükséges szezonális munkaerőt.

A korszerű termelési vonal mellett felszereltünk egy új gyártósort "URBAN" gépekkel, amely a PVC nyílászárók és üvgek megmunkálásával foglalkozik.

Termelésünk elsősorban a belföldi piacra irányul, a termelés jelentéktelen része évekkel ezelőtt a montenegrói piacra készült.

A szabadkai posta épülete, Nikolas, Manager Belgrád, Raiffeisen bank, Hypo-Alpe-Adria bank, ProCredit bank, Erste bank csak néhányak azok közül akik minket választottak.

Ezen kívül az elmúlt négy évben vállalatunk számos magánlakást és üzleti helyiséget felszerelt termékeivel. Az aláírt szerződések pedig biztosítják vállalatunk számára a további működést.

További elérhetőségek:

  • Proizvodnja
    Ulica 420 Br 18
    Tel.: 063/577-601, 
  • Proizvodnja
    Ulica 420 Br 18
    Tel.: 063/7715-406, 

az ön képei:

al rolók
alu ablak
alu és pvc ajto
aluminium ajtó ablak
aluminium asztalosipar gyártása és összerakása
aluminium bútorkiegészítők
aluminium garázs ajtó
Aluminum kerités
asztalos
asztalos PVC vasalatok
automata garázs ajtó
automatikus görgős ajtó
bilincsek görgős ajtóra
Épületasztalos
félig strukturális burkolat
garázsajtó
görgös ajtó
harmonika ajtó
izopán üveg
műanyag ablak
pvc ablakalatti deszkák
Cégadatok ::::.

service description:

Munkást keresek műanyag nyilászárók készitésére és szerelésére. B kategóriás jogosítvány , hasonló munkakörben való tapasztalat előny!
Kishegyes és környékéről.
Érdeklődni 063/526-320


A Rolostar cég családi vállalkozás Kishegyesen, Bácstopolya közelében. Családi vállalkozásunk 1998-ban kezdte meg tevékenységét. Kezdetben alaptevékenységünk különféle típusú redőnyök, reluxák, szúnyoghálók és szalagfüggönyök gyártása és felszerelése volt.

Az idő múlásával a piac megkövetelte tevékenységünk kibővítését. 2009-ben elkezdtük a kész PVC ablakok és ajtók beépítését is, saját redőnyeinkkel.

2013-ban felszereltük műhelyünket a legkorszerűbb berendezésekkel, ezzel lehetővé téve a PVC ablakok és ajtók gyártását is. A gyártás folyamán kizárólag elsőosztályú nyersanyagokat használunk, ismert világhírű gyártóktól.


Szállítóink:

Alkatrészek:
www.romb.pl
www.siegenia.com

6 kamrás profil rendszerek:
www.roloplast.rs

Üvegek:
www.guardian.com


Elérhetőség:

Rolostar MTB
Kókai 2.
Kishegyes, 24321
Szerbia

Tel.: 064 2538 114
Tel.: 063 526 320
Fax: (0)24.730-495

E-mail: mtrolostar@gmail.com
Web: www.pvcstolarija-rolostar.com

További elérhetőségek:

  • Tel.: 069 2538 114 , 

az ön képei:

al rolók
műanyag rolók
pvc rolós
pvc velencei redőnyök
rollo
rolló rácsok
roló ajtó
rolo ajtók gyártása
rolók előállítása alu i PVC

Facebook